Pages

A kells titka (2009) körvonalai

2011. DECEMBER 18., ADVENT 4. VASÁRNAPJA - A Kells titka körvonalai
























A Kells titka bejegyzésnek története még 2007-ben kezdődött...

A film ekkor már 8. éve készült (ez már önmagában szimpatikussá tette számomra) és az animáció egy részét itthon, egy magyarországi városkában, a Kecskemétfilm stúdióban is készítették. Ekkor a közelébe kerültem, hogy dolgozzak a filmben, de hogy ezt a részt rövidre fogjam, végül nem animáltam ebben a csodás moziban (egy magyar egészestés animációs film finisében voltam ebben az időben).

Persze-persze, nagyon jó lett volna dolgozni a filmen, de nem azért kezdtem ebbe a történetbe, mert nyavajogni akarok. :) Hanem, mert ekkor kerültek a birtokomba a Kells titka animációs anyagai (köszönet ezért Csákovics Lajosnak)! Az animációs munkához szükséges, fantasztikusan szép, szemet gyönyörködtető anyagok! Olyanok, melyekkel az animáció iránt rajongó, külső szemlélő nem találkozhat és nem tudja meg, hogy milyen modell-lapok, animációs jegyzetek és elfogadott mozgáspróbák alapján dolgoznak az animátorok. Vagy, hogy mennyi teszt és vázlat készül azelőtt, hogy megszületne a végleges alkotás. (Persze, ezek egy része megjelenik a kapcsolódó "Art of..." könyvekben, vagy láthatunk belőlük néhányat a DVD extrái között, de nagy részüket nem publikálják.)
Tehát, még 2007-ben, amikor nem a Secret of Kells-en dolgoztam, egy kincset rejtő CD került a birtokomba. Időről időre felnyitottam ezt a kincses lemezt és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha ezeket a szépségeket mások is láthatnák.

Köszönöm a film rendezőjének, Tomm Moore-nak a jóváhagyását, hogy ezeknek a képeknek egy részét most megjelentethettem itt. Köszönöm a közvetlenségét és a segítségét, hogy letisztázzuk a munkák alkotóit és legfőképp, hogy az egyeztetések közben küldött nekem eddig nem látható produkciós képeket is.

Én is örülök, hogy jó ötletnek bizonyult elindítani a Livlily-t. Örülök, hogy kaptunk az évben egy Deja View-t Andreastól, vagy hogy a Pencil Test Depot-on most már csak különleges, máshol nem látható mozgáspróbák jelennek meg. Igazi kincses bányák ezek az oldalak!
És lezárásképp, bátorkodok felszólítani minden, az animáció területén dolgozó szakembert, hogy amennyiben lehetőségük van rá és ezzel nem sértik mások jogait, osszák meg velünk saját gyűjteményükből munkákat. Vagy, ha nincs idejük ezzel foglalkozni, viszont szívesen látnák a fiókjuk mélyén lapuló kincseket a Living Lines Library-n, kérem, csak jelezzék nekem. :)

Köszönöm a figyelmet! Mindenkinek Kellemes karácsonyt és vonalakban gazdag, Boldog új évet kívánok!
- Péter



0 Comments:

Post a Comment

Librarian
View my complete profile

Contact
for help in relation to any repairs or additions is here.
& Thank you for your help!

This site is 100% non-profit and not aimed at breaking copyright laws.