Living Lines Library / Eleven Vonalak Könyvtára Köszöntő

2011, JANUÁR 01, SZOMBAT















Sziasztok!


Mindenek előtt szeretném elmondani, hogy (a nemrégiben megnyílt Walk Cycle Depot-hoz hasonlóan) a Living Lines Library-t is a nagyszerű Pencil Test Depot ihlette - még ha a cím nem is utal egyértelműen erre. Tehát nagy köszönet Jamaal Bradley-nek, hogy megteremtette oldalát, amit a jövőben ugyanazzal a lelkesedéssel fogok látogatni, ahogy eddig is tettem.

Remélem, nem csak én vagyok így ezzel, de egészen furcsán bizsergető hatással van rám, amikor rajzolás közben a grafit serceg a papíron, vagy amikor a rajzok pörgetése közben a lapok suhogását hallgatom. Lehet, hogy ez valami perverzió (és nem is kellene róla írnom), mindenesetre egyrészt ennek a perverziónak köszönhetően született meg ez az oldal. Másrészt pedig, mert bódítóan lenyűgöz ha profi animátorokat figyelhetek munka közben!
Hogy bemutassam a Livlily-t, ez egy olyan animációs oldal, ahol mozgáspróbákat, modell-lapokat, néhány könyvet, illetve ezekhez kapcsolódó dokumentumfilmeket gyűjtöttem egy helyre. Pusztán rajongásból és a szakma iránti szeretetből, hogy az érdeklődők számára könnyen elérhetőek legyenek ezek az anyagok.
A Livlily túlnyomó részt Disney munkákat sorakoztat fel. Hiszen a stúdió hosszú-hosszú évekig egyeduralkodó volt a rajzfilmgyártásban és mert Walt Disney-t vitathatatlanul tekinthetjük a szakma alapítójának. Ez természetesen nem zárja ki más stúdiók és égtájak animációs szakembereinek alkotásait az oldalról. Sőt! Én lennék a legboldogabb, ha pl. Miyazaki filmekből származó mozgáspróbákra lelnék mihamarabb. És itt meg is ragadom az alkalmat, hogy minden szakembert bátorítsak, osszák meg velünk fiókjaik mélyén szunnyadó munkáikat, amennyiben megtehetik. Hogy minél több animációs stílusban gyönyörködhessünk és tanulhassunk belőlük, vagy csak hogy általánosságban jól érezzük magunkat tőlük.
Hogy a gazdátlan munkák számát csökkentsem, szívesen látok minden kiegészítést. Ha valaki esetleg egy linket tud küldeni, ahol feltöltésre érdemes munkákat találhatok, csak azzal tudom megköszönni a segítségét, hogy feltüntetem alul a Thanks! bejegyzésben. Minden észrevétellel kapcsolatban igyekszek mielőbb válaszolni - ha nagyon szükséges, angolul. De valójában ez a szakmai nyelv, az animáció, ami ezen az oldalon is él, azért is csodás, mert könnyedén megérthető mindannyiunk számára.

Apróságokkal folyamatosan fogom bővíteni az oldalt, ezért érdemes gyakran visszalátogatni. Ha nagyobb adagokra lelek a net meglepetéseket rejtő óceánjában, itt a Fresh rovatban fogom feltüntetni Nektek.

Kellemes böngészést és Boldog Animációs Évet! Élvezzétek ezeket a gyönyörű, élő vonalakat!

- Péter


0 Comments:

Post a Comment

View my complete profile

Contact
for help in relation to any repairs or additions is here.
& Thank you for your help!

This site is 100% non-profit and not aimed at breaking copyright laws.